A falba süllyesztett érintoképernyo otthonának teljes vezérlését az összes beállítási lehetoséggel az Ön kezébe adja.” „Az érintoképernyo a legrosszabb technológia a modern számítástechnika történetében…” Amint a fenti idézetek mutatják, vannak elonyei, és hátrányai, mint mindennek, de rohamosan terjed:

az érintõképernyõ.

Dr. Samuel C. Hurst 1971-ben alkotta meg az „elektronikus érintés” kezelõfelületét. Ez tekinthetõ az érintõképernyõk õsének. Akkor áruházak kasszáinál, pénzkiadó automatáknál alkalmazták, ahogy ma is. Az elsõ érintõképernyõs számítógép képernyõ a HP újítása volt: a HP-150 1983-ban (a képen). Egy 9”-es képernyõt infravörös érzékelõkkel vettek körül, ami bármilyen nem átlátszó tárgy helyzetét letapogatta a képernyõ elõtt.

Az érintõképernyõk néhány éve reneszánszukat élik. A pénzkiadó automatáknál már észre sem vesszük, úgy megszoktuk õket, de használjuk a postán, okmányirodában, OTP-ben, a fényképezõgépen és a telefonon. A fejlõdés pedig nagyon gyors. Egy-egy cég újítását azonnal átveszi a többi nagy, csak még megtoldja valami luxussal.

Nézzük az érintõképernyõ mûködési elvét:

Az elõbbi felsorolásból is látszik, hogy ma kétféle alkalmazás terjedt el. Az egyik a nagyméretû számítógép képernyõ érintõs változata, a másik a néhány collos kijelzõk érintõs megoldása. A kétféle igény kétféle mûszaki megoldást szült.

A nagy érintõs számítógép monitornak lemoshatónak, mechanikailag ellenállónak, karcállónak kell lennie. Erre fejlesztették ki az iFrame típusokat. Ezek mûködési elve az eredeti elvhez hasonló. Az egész berendezés egy acél keretbõl, és abban egy vastag üveglapból áll. A keret infravörös sugarakat bocsájt ki, és érzékel (ezeket infra kapuknak hívják.). Ez a hálózat érzékeli, ha valahol egy emberi ujj az üveghez ér. A keret valamilyen porton keresztül kapcsolódik a géphez, ahol az általa küldött jelet feldolgozzák, majd egy program válaszol az érintésre. Mivel ezeket nagy forgalmú helyeken is használják, alapvetõ higiéniai követelmény a könnyû és alapos tisztíthatóság. Elõnye még, hogy tartós, igazából a leggyengébb alkatrésze az üveglap, de törés esetén a javítás olcsó. Megoldható egyszerre több érintés érzékelése is (multitouch). Hátránya, hogy a külsõ fényforrások zavarhatják a mûködést. Mivel azonban ezek a készülékek általában hosszú ideig azonos helyen mûködnek, a készülék kalibrálható a helyi fényviszonyokhoz.

A másik megoldásnak kicsinek, vékonynak, lehetõleg még hajlíthatónak, vagy átlátszónak is kell lennie, a speciális igényektõl függõen.

A képernyõre egy érintés-érzékeny felületet szerelnek fel. Ez a felület ugyanúgy képpontokból tevõdik össze, mint a képernyõ, és az elektronika meg tudja határozni, hogy mely képponto(ka)t érintette meg a felhasználó. Az érintést háromféleképpen lehet meghatározni:

• Rezisztív érintõképernyõ
   
• Kapacitív érintõképernyõ
   
• Felületi hullámok segítségével mûködõ érintõképernyõ
   

Arezisztív érintõképernyõnél egy vezetõ és egy szigetelõ felület közé vezetnek áramot. Amikor a felhasználó megérinti, akkor az áram megszakad, és ezt érzékeli az elektronika. Az ilyen érintõképernyõk általában ceruzával mûködnek jól, bár ujjal megnyomva is reagálnak.

A kapacitív érintõképernyõnél elektromos töltést halmoznak fel a felületen. Amikor a felhasználó megérinti, ez a töltés rajta keresztül távozik (itt rendkívül kis feszültségrõl van szó, tehát az áramütés veszélye kizárt). A feszültségingadozást érzékeli az elektronika, az intenzitásból megállapítja a koordinátákat, és továbbítja azokat a számítógépnek. Az ilyen érintõképernyõket csupasz ujjunkkal használjuk, ceruzára nem reagál (így mûködik pl. az Iphone).

A harmadik megoldás a felületi hullám technológia úgy mûködik, mint egy szonár. A képpont belsejében van egy (hang) adó és egy vevõ. Ha megérintjük a képpontot, nem jut el a hanghullám a vevõhöz. De a felületi hullám technológiánál már létezik infra és rádiófrekvenciás megoldás is, ahol az érintõképernyõ keretébe építenek infra vagy rádióhullám forrást és az elõbbinél a fényvisszaverõdés , az utóbbinál pedig az interferencia segítségével határózódik meg az érintés pontos helye.
 

A fenti technikát alkalmazó készülékek köre olyan széles, hogy lehetetlen mindent felsorolni. Az elv tulajdonképpen mindig ugyanaz: minél több információt, és kezelõfelületet bezsúfolni egy „penge-vékony”, zsebben elférõ készülékbe.

A legnagyobb újítás talán az iPhone volt, amit az Apple dobott piacra. Nem feltétlenül azért, mert mindenben felülmúlja a többi gyártó okos-telefonjait és PDA készülékeit. A titka inkább abban rejlik, hogy amit tud, azt nagyon jól tudja. 3,5"-es érintõképernyõje élményszámba megy, miként a processzor gyorsasága is. A 3G változat (természetesen wifi is van azért benne) megteremtette a majdnem teljes értékû internetezés lehetõségét. A képernyõrõl való vezérlés rendkívül egyszerû, logikus. Az Iphone-nál a képernyõ több pontja érzékeny egyszerre, így például 2 ujjal rá lehet nagyítani a képre. És persze GPS is van benne!

Természetesen vannak az Iphone-nak hátrányai is. Két megapixeles kameráját (vaku és mozgókép felvételi lehetõség nélkül) ma már sok más telefon felülmúlja, nincs benne rádió, bluetooth kapcsolata gyakorlatilag a headsetre korlátozódik, és igen szoros gyeplõn tartják a külön rátelepíthetõ szoftvereket: csak amit az Apple engedélyez.

(Tudom, már unalmas vagyok a régi dolgok emlegetésével, de az elõbbi hátrányok felsorolásánál eszembe jutott, hogy gyerekkorom nagy újdonsága volt a tranzisztoros zsebrádió, ami nagyobb volt, mint az iPhone, és „csak” rádió volt.)

De nézzük a vetélytársakat!

A minél nagyobb érintõképernyõ követendõ irányvonal, és a minél teljesebb értékû Internetezés lehetõsége is. Ha van egy minta, akkor a késõbb megjelenõ vetélytárs-konstrukciók legalább egy-két dologban megpróbálják felülmúlni az etalont. A Samsung Omnia pl. igen hasonló megjelenésû készülék, de operációs rendszere a PDA-knál megszokott Windows mobile. Nem hiányzik belõle a korábban szóvá tett rádió, és a beépített fényképezõgép is 5 Mpixeles. Memória kapacitása az Iphone-hoz hasonlóan nagy (8, illetve 16 GB), az érintõképernyõ praktikussága azonban elmarad attól: nem lehet két ujjal kezelni.

Az érintõképernyõs telefonokon egy teljes értékû ún. qwerty billentyûzetet is kapunk, igaz, ez a képernyõn jelenik meg, onnan mûködtethetjük. Egyes gyártók viszont külön billentyûzetet építenek a telefonba, és hogy a méretek ne nõjenek tovább, azt kihúzhatóan a képernyõ alatt helyezik el. Ezen az úton halad a Sony Ericsson. A külön billentyûzet praktikus abból a szempontból, hogy nem kell okvetlenül összezsíroznunk a képernyõt, cserében viszont kicsit vastagabb a készülék.

Megszületett az átlátszó érintõképernyõ is: a NanoTouch mindössze 2,4 colos méretû eszköze. A prototípus érintés-érzékeny, azonban nem a felénk esõ felületet kell nyomkodni, mint általában, hanem a készülék mögül nyílik lehetõség a vezérlésre A hátsó, érintés-érzékeny felület használatával a felhasználó anélkül kattinthat az ikonokra, hogy eltakarná szemei elõl a célpontot, így jóval pontosabban „célozhat” ujjaival.

Ezek a sokat tudó készülékek talán nem is egymással, hanem az idõvel versenyeznek. Ami ma csúcskészülék, az holnap már csak másodhegedûs, de még sokáig kiválóan használható.

Úgy tûnik, az érintõképernyõ divat lett. Van, és egyre inkább lesz rá kereslet. Ezt nem abból gondolom, hogy túl sokat látnék belõle, hanem abból, hogy a Microsoft ebbe az irányba fejleszti a legújabb termékét.
 

Bill Gates és Steve Ballmer 2008 májusában a Wall Street Journal által szervezett All Things Digital nevû konferencián mutatta be, vagy inkább mutatta meg a Windows 7 névre keresztelt operációs rendszert, amely a Windows Vistát váltja majd le. Ezt teljesen az érintõképernyõ lehetõségeire találták ki. Én láttam a bemutatót videón, fantasztikus lesz. Úgy értem, elkápráztattak most is, mint mindig, és olyan érzésem támadt, hogy szeretnék egy ilyen rendszerrel dolgozni. Igazán magam sem tudom, hogy mit tudnék jobban csinálni általa, de valóban felkeltette az érdeklõdésemet.

Forrás:http://www.rentit.hu/cikk/62/az-erintokepernyo-touch-screen-mukodese.aspx